Község a Mátraalján

Nagyréde az objektíven át

Brezovay - kastély...

Amikor eldöntöttem, hogy nagyréde látványosabb épületei között bemutatom a Brezovay-kastélyt (mely jelenleg a Kastély Óvoda épülete) akkor úgy gondoltam "csak" a Nagyréde középületei menüpont alatt helyezek el egy képet az épületről melyben jómagam is napi vendég voltam több mint 30 évvel ezelőtt és most már a kisfiam vendégeskedik az ódon falai között.. Azonban annyira markánsnak és látványosnak találtam az épületet (főként a néhány évvel korábban történt alapos felújítás hatására)- kísérőmmel tett fotós látogatásom során április elsején, hogy úgy gondoltam külön oldalt nyitok a fényképek bemutatására. Az igazgatónő volt kedves engedélyt adni a gyerekektől elzárt területre való belépésre is így több pontból sikerült felvételeket készíteni. Íme a nagyszerű klasszicista stílusú épület, melyet jelen időben érdekes módon éppen a túlsó  (hátsó) oldalról lehet megközelíteni.

brezovay_1__redemet_.jpg

Íme a csodás klasszicista jellegű épület mely mellett egy ősrégi erdei fenyő emelkedik

brezovay_6__redemet_.jpg

Itt egy kicsit mélyebbről ún. "békaperspektívában" fényképezve

brezovay_12__redemet_.jpg

A hátsó erkély kőből készült korlátai és az északi homlokzatot tartó termetes oszlopok, tekintélyt parancsoló látványt nyújtanak

brezovay_14__redemet_.jpg

Az északi főhomlokzat és annak tartó pillérei kicsit közelebbről. Sajnos az alsó lépcsőket övező kőkorlátokat mára elemésztette az idő vasfoga.

brezovay_172__redemet_.jpg

Módosított kép! Ezen a képen az épület lépcsőházában található nem mindennapi korlát látható. Mivel a lépcsőházban a gyerekeknek kifüggesztett, stílusban nagyon elütő képek voltak-így azokat "leradíroztam" a képről. Így összpontosulhat a figyelem a látványos elemekre.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 43
Heti: 48
Havi: 342
Össz.: 88 853

Látogatottság növelés
Oldal: Brezovay - kastély
Község a Mátraalján - © 2008 - 2017 - redemet.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »